Totális fordulat Németországban, Scholz hátat fordított Ukrajnának?
Olaf Scholz német kancellár megakadályozta egy Ukrajna számára szánt, további 3 milliárd eurós fegyversegély-csomagra vonatkozó javaslat elfogadását.
Angela Merkel 14 éve vezeti a Német Kereszténydemokrata Unió és sorban nyolcadik alkalommal választották meg elnöknek.
Újabb két évre a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Kölnben tanácskozó kongresszusa. A tisztségre egyedüliként jelölt politikust a küldöttek 96,72 százaléka támogatta. Ez pártelnöki pályafutásának második legjobb eredménye.
Angela Merkel 14 éve vezeti a pártot és sorban nyolcadik alkalommal választották meg elnöknek. Eddigi legjobb eredményét 2012-ben érte el, akkor a szavazatok 97,94 százalékát szerezte meg a kongresszusi elnökválasztáson.
Az egykori NDK-ban felnőtt, fizikus végzettségű politikus 2005 óta Németország kancellárja. A kongresszus előtt adott interjúiban a 2017-ig tartó jelenlegi kormányzati ciklus vége előtti távozásáról szóló találgatásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy kitölti hivatali idejét, és a jövőre vonatkozó terveit a megfelelő időpontban ismerteti majd.